Music is the Healing Force of the Universe -mondta Albert Ayler, a tenorszaxofnozást archaikus bömböléssé emelő vad zseni. Hogy mennyire igaza volt a kinyilatkoztatása után hónapokkal az East Riverből holtan kihalászott zenésznek, Kiotóba kellett mennem.

A világ összes városa közül Kioto az, ahol valamiért otthon érzem magam. Az egyik fő szempont valószínűleg az, hogy a régi és modern japán egészen jól elkülönül itt, és hogy a New Yorkot idéző, négyzetrácsos felbontása totálisan hülyebiztos, és még azok is elnavigálnak benne térkép és telefon nélkül, akik hozzám hasonlóan tízszer szoktak bemutatkozni valakinek, mire meg tudják jegyezni az illető arcát és a nevét.

Talán második látogatásom lehetett, amikor egy éjszakai buszozás utáni hajnalon teljesen kimerülten, ködösen fáradt tekintettel szorítottam a Starbucksban vásárolt kávémat a pályaudvar mellett, ahova persze a külvárosból gyalogoltam, húzva magam után a bőröndöket. A koffeintúladagolástól jéghideg végtagjaimat lógatva próbáltam valahol internethez jutni, hogy ráírjak Takafumi Matsubarára, a Gridlink és Mortalized gitárosára, hogy mikor, és hol jelenjek meg, a mára csak nagy vonalakban megbeszélt közös zenélésre.

Bár teljesen bevett, hogy turnékon az üresen álló napokat ad hoc zenéléssel ütjük el, a mai próbának volt egy szomorú apropója és egy nagy tétje. 2014 április elsején sokan azt hitték, hogy csak tréfál a GridLink énekes Jon Chang, amikor bejelentette a zenekar Facebook oldalán, hogy gitárosuk minden bizonnyal szögre akasztja hangszerét, ugyanis akkor még csak sejtették, hogy agyvérzést kapott, aminek következtében a bal keze jelentősen romlott, és a középső ujját pedig egyáltalán nem érzi. A próba tétje az volt, hogy felmérje, hogy bár otthoni környezetben jelentős haladáson ment keresztül, mennyire működik a keze éles helyzetben 2 évvel a kórházba szállítása után.

Takafumi nem sokkal bejelentkezésem után megjelent a 666-os rendszámú kocsijával, összeraktuk az állomásainkat, és elkezdtünk szabadon játszani. Nagyjából a próba tizedik percében lehettünk, amikor észrevettem, hogy a hangszer nyakán minden ujja mozog, miközben ő döbbent fejjel ontja magából az újabb és újabb témákat. 7 percig tartott ez az állapont nagyjából, utána pedig visszaállt újra minden az azt megelőző állapotra.
A próba után keveset beszéltünk, ő a döbbenettől, én pedig a döbbenet és a végkimerültség elegyétől voltam szótlan. Gyors vacsora után ráomlottam a világ legkényelmesebb ágyára, ami a dolgozószobájának a döntő többségét elfoglalja.

Reggel mikor felébredtem, már lelkesen mesélte, hogy amíg aludtam, elszaladt az orvosához, aki egészen addig nem hitte el, hogy mi történt, amíg Takafumi meg nem mutatta a tablettel felvett videót a próbáról. Akkor a doktor csak annyit mondott, hogy csoda történt.

A következő napot városnézéssel töltöttük, illetve meglátogattuk törzshelyünket Kiotóban, a La Madrague-ot, ami a Mortalized énekes Sanshiro Yamazaki kiváló étterme. Az egyik pirosnál meredtünk ki az ablakon, amikor egyszercsak Takafumi rámnézett és ennyit mondott mikor zöldre váltott a lámpa:

Now I can dream again.

Takafumi visszatérő lemeze a napoban készült el, és még az idei évben várható a megjelenése.